Mesteri munkák: Bali

Béke honolt a tájon bármerre jártam. Balin az emberek némák és hangosak is egyben.

Némák, mert valódi gondolataikat nem mondják a szemedbe, bármit is csinálsz ők mosolyogva elfogadnak téged. Ennek több esetben tanúja voltam és bár megszoktam itthon, hogy az emberek nem azt mutatják, ami odabent van, mégis amit Balin tapasztaltam az más volt és a szívemet megnyitotta. Hálám jeléül írom ezt annak a családnak, aki befogadott és így írnak nekem: „Vár haza a Bali családod.”

Körülményes úton jutottam el Balira először. Mérhetetlenül fáradt voltam mikor beköszöntött a hideg ősz és aggódva figyeltem az  időjárást, amint a hőmérő szála egy lejjebb és lejjebb ment. Fény nélkül nehéz élni mindenkinek. De amióta médium lettem és az életem, sőt a munkám része a fény közvetítése, így a téli hónapok egyre nagyobb megpróbáltatásokat jelentettek számomra. Azon az ősszel pontosan tudtam, hogy ha nem megyek valami napos helyre és nem hagyok mindent hátra, akkor ágynak esek és ki tudja még mi minden lesz. 

Félálomban, meditatív állapotomban kaptam az üzenetet: „Menj az Istenek szigetére”. Így az ólmos súlyokkal, melyeket magamon éreztem, felültem az első gépre, ami Balira ment. Nem volt tervem, csak hogy el innen és ehhez mértem fogalmam sem volt arról a kultúráról ahova mentem. Majd mikor odaértem, szinte fordultam is volna vissza, mert olyan más volt mint a gondolataimban. Hangos, nagyon meleg és az emberek túl közvetlenek. De mivel feladni semmit sem szoktam és valójában én magam akartam, így belevetettem magam a sűrűjébe, lesz ami lesz. Nem mentem puccos szállodákba, hanem ha már ott voltam, meg akartam ismerni őket. Belső hallásomra támaszkodva, napról napra egyre több feladatot kaptam. Egyik nap kérte a hang a fejemben: „Menj és keress egy taxist, s vitesd magad egy kis ezüstműveshez. Hidd el tudni fogja az utat, hogy merre kell vigyen.”

Így indult a kapcsolatom Velük. A Bali családommal, akikkel ma rendszeresen kapcsolatban vagyok és a szívem olyan nagyon vágyik vissza. Vágyik haza. 

Mert mikor Balin vagyok, akkor megszűnik az Itt és csak Ott vagyok, minden idegszálammal. Teljesen olyan mintha két különálló életem lenne. Van egy nő itthon, aki ezt és ezt csinálja. De mikor leszállok a gépről és Bali földjére teszem a lábam, megszűnik az itt és ott vagyok teljesen, más Mara vagyok. Befonom a hajam, leveszem a cipőm és mezítláb járok az emberek között. Nem vonz a ragyogás, ott akarok lenni ahol ők élnek, azt akarom enni amit ők esznek és úgy látom, hogy egyre jobban elfogadnak engem, s a mosolyok mögött már valós érzelmek vannak. 

De térjünk vissza a Bali családhoz. A sok-sok ezüstműves család közül ők az egyik és egészen biztos, hogy nem véletlen vitt oda a taxis. Az utcában, sőt az egész faluban egymást érik az ezüstműves táblák, ott sorakoznak mindenütt Silver felirattal. Miért pont ők? 

Mert ők egész biztosan tudják a varázslatot. Hogy miként kell gyógyító energiák közvetíteni az ékszerekbe és miként kell megáldani azzal az ékszer viselőjét. A családfő maga is egy mágus. Tudja és ismeri is az élet mágiáját, s mivel idegenvezetőként dolgozott korábban, így a szavakat sem fojtja magába. Bártan kérdezhettünk tőle bármit (azóta a barátaimat is vittem) és a hindu vallás követőjeként sajátos bölcs nézeteit megosztotta velünk. 

Az ékszerek pedig így készülnek a piciny házi műhelyben: munka előtt szívből jövő imádsággal ráhangolódnak a Jóistenre és áldást kérnek a munkára, s ebben az átszellemült koncentrált figyelemben, végig összeköttetésben maradva a Forrással, elkészítik a gyógyító ékszereket. 

Sok helyen láttam Balin hasonló motívumokkal ékszereket, de csak náluk, abban a piciny üzletben engedtek az égi vezetőim vásárolni. Ugyanis nagyon nem mindegy, hogy mit hordunk magunkon, milyen a rezgése, hol készült és mit transzformáltak bele. 

Balin nagyon sok jó ember él. Nagyon egyszerűek, és ha te is képes vagy így közelíteni feléjük, hogy leveszed az álarcod, akkor megnyithatod őket és beengednek a szívükbe. 

Filotás Mária