Karácsonyi izzók a fákon, de miközben nézed, gondolsz-e a természetre? Arra a sok önzetlen áldozatra, ami most a szobában van felállítva. Miért lett ilyen népszerű a karácsonyfa és honnan indult, hogyan került a nappaliba?

Néhány forrás szerint középkori szokás volt, hogy egy fiatal fát vágtak ki, ami az ifjú élet feláldozását jelképezte. De van ahol azt írják, hogy karácsonyfának nevezték a földesúrnak karácsonyi adóként beszállított tüzelőt.

Méltó helye pedig az erdőben lenne, otthon, búvóhelyet és élelmet adva sok madárnak és kis élőlénynek. De hogy állítsuk vissza a rendet? Úgy hogy legközelebb te sem veszel az árustól egyet. 

Egy fecske nem csinálna nyarat? Dehogynem! Apró szárnyait megrebbenti és máris hatással van a nagy egészre. Az árus is észre fogja venni, hogy évről évre kopnak a vevők és bolond lenne a fából mindig ugyanannyit rendelni. Előbb utóbb csökken a vásárlási kedv és vége lesz ennek a természetgyilkos biznisznek. Tudom, hogy ez a gondolkodásmód már elindult és azt is hogy vannak alternatív megoldások, mint a gyökeres pici fa. De minél többen odaállunk az ügy mellé, annál előbb történik meg a változás. 

És most a karácsonyfáról írok. De gondolhatsz itt másra is, miközben olvasod. 

Ahogy most írás közben tovább vizsgálom a nappalimat, más is van ott, nevezetesen a macska. Bár magam sosem voltam macska rajongó, de sosem kergettem el őket ha enni jöttek a házhoz. Sőt befogadtam az udvaromba, de nem a szívembe. 

Az idei karácsony ebben is más volt. Ahogy nézem a karácsonyfát, fókuszom rávetődik a macskára, mindjárt egyből háromra. Hogy sikerült ezt bevállalnom, hiszen még allergiás is voltam rájuk, de nagyon. Ahogy változtam, ahogy haladtam önmagam megismerésének az útján, úgy tisztult ki minden köröttem. Elmúltak az heves allergiáim (fűre, fára, porra, állatszőrre, ételre), megváltozott a munkám, közeli barátaim kicserélődtek, és fizikai világom talán csak nyomaiban hasonlít a régire. Az új világomban pedig megjelentek a macskák, azon szabad létezők, akiktől nagyon sokat lehet tanulni. Nézd csak meg a Macskanőt (2004, Halle Berry). 

Vajon nem vagyunk-e így majdnem mindennel? Ami taszít és allergiát vált ki belőled, nem lehet, hogy épp a legnagyobb tanítód is egyben? Ami elsőre heves ellenérzést, vagy allergiát vált ki, na azt nézd meg jobban és menj bele a miértekbe. 

Elutasítottam korábban a macskát, mert azt hallottam, hogy ha valaki „kutyás”, akkor a macska nem fér el mellette és a macska amúgy is hamis. Pedig csak a szterotípia volt hamis, amit ezt vallja. Aztán ezt a hibás meggyőződést a testem is alátámasztotta heves allergiás reakciókat generálva, ha macska volt valahol a közelemben. 

Az allergia pedig védekezés, valamitől való félelem vagy elfojtott düh és támadókedv. Az allergiás prímán „hivatalból” manipulálja a környezetét, hogy lám ő allergiás, nem tehet róla, tehát tegyen mindenki úgy, hogy neki jó legyen, mert ellenkező esetben befullad, stb. Ez a fajta védekezést/félelem/düh tudattalan és igen sok mindentől megfosztja az allergiás „beteget”. A macska példánál maradva, olyannyira tele voltam a saját korlátaimmal, félelmeimmel, hogy a macska puszta jelenléte heves reakciókat váltott ki belőlem, holott csak rá kellett volna fókuszálnom és meglátni önmagamat. 

Mára a macska is a társam, sőt picit magam is azzá váltam. Ő sem tűri a korlátokat, elutasítja a kullancsokat és szabadságát nem engedni korlátozni másnak. S bár látszólag hűvös és független, szíve mégis tele van érzelmekkel.