Világomban minden rendben, miután a magány síneket vájt a lelkembe, hogy átrobogjon rajta a halál. Amint ez megtörtént, az élet elindult útnak…

Történések sora indult el és vágyak hada csitult el azon a napon, midőn megkaptam az ajándékot, melyet Isten ígért. Felhőtlen boldogság járja át testem midőn karjaiban tart az élet, és a lelkem járja a táncot a másik felével. 

Másnap van, és ő még mindig velem, a karja ölel, a teste érez, és a szíve dobogása ihletett írásra újra. Lángoló tűz újra a belsőm, és szétfeszíti mellkasomat az érzés, melyre vártam és melyet nem sejtettem így fog fájni. De ez a fájdalom már nem kínzó, hanem mámoros emlék, melyet soha nem akarok feledni, hisz a lelkem ajándéka, melyet Istentől kapott.

A nap felvirradt s a szerelem szárnyát bontotta midőn újra a karomba fonódott. Az idő próbáját kiálltuk. Ma véget ért az utazás, ám az útnak nincs vége. Az utasok nem válnak el és együtt folytatják a felfedezést, melyet a végtelen fog irányítani arra az útra, melyet még egyik fél sem ismer, s mely úton az élmények csupán a földi jelzők csekély tarsolyából képesek tudtára adni a világnak, hogy elindult egy páros a létezés ösvényén... újra.

…. Lassan véget ér a nap, és ő még mindig velem, a karja még mindig ölel, lépteit hallom a szoba talaján. Az érzés még mindig tombol, ám lángja nemhogy apadna, hanem kiéget mindent maga körül, forróságot teremtve a térben, mely a testeket is szomjoltásra buzdítja. A test is tombol, ahogy a lélek is. Ezen két minőség egyesülése volt minden vágyam mióta lelkem elindult a sok ezer éves útjára.

Mikor eljő a hajnal és a nap sugarai szárnyukat bontják, lelkem újra dalra fakad és ír a másik felének. Egy ódát arról a dalról, melyet odabent dúdol és még soha nem hallották dallamát….

A lány aki voltam, a múlté. A nő aki ma vagyok, az Ővé.

Ő és én megfogadtuk, örökre szabadok maradunk.

Ez a kulcs a boldogsághoz, és az örökké lobogó szerelmi lánghoz.

Mást nem akarok ezzel a verssel, csak azt hogy hidd el: nálad is eljön a nap, hogy a szerelem nálad marad.

Megtalálod, itt az ideje. Eléd rakja a Jóisten.

Csak vedd észre és ne tétovázz. Nyisd ki a szíved és szeresd az ő egyetlen fiát.

Ő hozza el neked a boldogságot, az ő tiszta energiája gyújtja meg a lángot.

 

2012.

Az ország tele van kérdésekkel, mind a politikában és mind a lelki életben. A lélek segítségért kiállt és alig hallani hívó szavát. Ne engedd, hogy elnyomja a zaj, mely kívülről jön és lelkedbe mar. Mi lenne a feladatod tudd meg hát és ne okold a másik fiát. Benned van minden elrejtve, oldd ki a zárat és vidd a lelked a fellegekbe. Ott várja már őt az új élet, vele Isten, mely minden ember szívében éled.

 

A nap mely ma feljött, hozzon neked újat, boldogságot, szerelmet és valami igazán szépet: lelki békét, törődést és hitet a munkádban, mely hiszem nem várat soká magára. Mert mi a munka? Talán amit tanultál és pénzért végzed? Vagy talán amit rád erőszakolt az élet? A munka egyenlő lelked hívó szavával és mélyebben él benned mint sejtenéd, csak hívd elő emlékét.

 

Tűz égeti testemet, mely oly forrón ölelne téged, és örökre érted égne.

A láng mely bennem él a te részed, engedd, hogy egyé váljak véled.

A szerelem éget, heve téged is égbe emelne vélem.

Engedd hogy égessen, tárd ki a szíved és engedd a lángot égni erre az életre.

Lassan véget ér az ősz, és tél jő a tájra. Szívem lángban ég és belül forró nyár van.

 

A munkámat mindenki ismeri, de szívemet senki. Belül gyász, és kívül nyár van, ami olyan ellentmondás, mely csak egyre képes: oltani tüzét a hévnek.

A testem ölelésre vágyik, lelkem szerelemért kiállt, de hiába ha az életét átjárja a halál. Szívem zárva, de nyílni kész, csupán szív kell, ami hívni kész. Tárd ki felém  szívedet és add át hevét az életnek.

 

A szerelem heve éget és helyet ad a térben annak az életnek, aki itt van vélem.

Az ő lelke jár át hozzám, itt van most is, látom sziluettjét, botladozó árnyékát.

Vajon tudja-e mindezt tudatosan, vagy csak erre tévedt és elméje nem fogja ugyanúgy a vételt?

De ha ismerné szívem dalát, biztos nem tartaná vissza csókját.

Lelkem minden éjjel útra kél, őérte ég, őérte él.

 

Az est lassan véget ér, és szárnyait bontja a hajnal. Szívem útra kel, szárnyal majd a nappal.

A nap heve már nem éget, és szívemet a hév már nem tépi széjjel.

Nem volt ez mindig így, hisz szeretni tudtam, de a társam eltűnt a múltban.

Visszahoznám én, de már nincs erőm, átadom annak, ami elvette tőlem őt.

Ez így igaz, vigye a kánya, kell az ilyen férfi a csudának.

Ha szerelme lángol, mégis máshová húzza az érdek, maradjon is ott, míg élet az élet.

 

Ki vagyok én? Nem tudom! Vagy mégis, pontosan tudom.

Nem vagyok senki, csak egy létező, aki eljött újra,

Hogy szabadon éljen, és fittyet hányjon a múltra.

 

Testem lángol, tüzét nem oltja senki.

Eddig alul voltam, de leszek én még felül, akkor is ha lelkem belefeszül.

A test követeli jussát és ha ő tombol, a lélek is pusztul.

Így feladom régi vágyam és újat hívok a nászba.